Hírek Az alapítvány FILANTROPOSZ EGYESÜLET Konferenciák Eranus Peregrinus Rajtunk a világ szeme Találkozási pontjaink
Filantroposz műhely
Az 1993 március 1-én indult Arkánum Szellemi Iskola Alapítvány a 2019-es évben befejezte működését, a missziós levélben foglalt feladatokat elvégezte, a lehető legszélesebb alapot adta egy, a Michael-korszak követelményének megfelelő szellemi műveltséghez.
Ma, negyed századdal később a feladat és annak tétje - Európa eljövendő sorsának fordulópontján - sokkal nagyobb. A megkezdett munka szerves, eleven, „már nem síkföldi” folytatásával indulunk most Ispánkról ország- és Európaszerte.

Eranus IV.

ERANUS IV

EURÓPA: REQUIEM VAGY ÚJRASZÜLETÉS?

 
 
 



Kedves Barátaink,


Az idő elérkezett, hogy ismét találkozzunk egymással Ispánkon 2016-ban, olyan 12 hónap után, amely minden beszédet, képzeletet és kifejthetőséget meghaladó módon és mértékben forgatta fel a kontinensünk külső életét és emberiségének belső világát.
        Senki és semmi nem maradt érintetlen.
        Halál és születés, elsötétülés és fényre virradás szüntelen váltakozásában élünk.
        Ez egy jó előre jelzett, nem is kevesek által felismert, elkerülhetetlenül szükséges folyamat.
A történelem előtti időkben Európa Szelleme az érzékfeletti világokban várakozott. Isteni távolságtartása csak lassan formálódott át egy kontinens földi, kultúrateremtő tettrekészségévé.
A föníciai királylány – maga is istenek leszármazottja – a hófehér bika hátán érkezik meg vállalt feladata kezdőpontjára, Kréta szigetére. Isteni férjének két fiút szül, Minoszt, Kréta első királyát, és Radamantuszt, aki az alvilág felett uralkodott.
A világfejlődés számára három csodálatos ajándék születik Európa által a Földre: a művészetek, a szépség és harmónia érzetében, a filozófia, az igazság fáradhatatlan kutatásában, és végül modern korunk fétise, a demokrácia, a magára ébredő emberi Én szellemi önfelismerésében.
                Ma mindhárom elveszni látszik.
Az a pont, ahol Európa népei először fejezték ki létükkel – noha még tétován és homályosan – a kozmosz rendjét, a IX. században érkezett el, a Szent Grál megjelenésével. A Grál volt az európai fejlődés szíve. Az évszázadok során soha nem szűnt meg dobogni, noha időről időre még a „látó” szemek elől is rejtőzni kényszerült. Ez a jelenünket annyira meghatározó IX. század elhozta a sötétség erőinek átmeneti diadalát is, amikor egy egyházi zsinat hivatalosan is megtagadta az ember lény halhatatlan szellemi magját, magasabb Énjét.
A XXI. század kínjai, sötétségei ebből a máig ható végzetes és végzetszerű tévedésből táplálkoznak. Zeusz isten fehér bikája eltűnt a horizontról, Európa címerállata az aranyborjú lett – a gátlástalan mohóság hazug istensége.
„Európa újra fel kell hogy ébredjen érzékeiben, hogy megtalálhassa a szellemhez vezető utat” – így üzent Dr. Steinernek Helmuth von Moltke, 1916-ban bekövetkezett halála után a szellemvilágból.
Ki más lenne képes erre az ébredésre, mint a jelenkor emberisége, hiszen éppen ezt a feladatot kérve, kapva érkezett – pontos időzítéssel – a mai világvég, világkezdet színpadára.
                A döntés az emberi indivídum kezében van.
Ezügyben mérnénk fel képességeinket és lehetőségeinket a „mű helyén” az Arkánum jól ismert műhelyében:

2016. június 27-től hétfő déltől, július 2-a szombat délig.
  • A műhelymunka részvételi díja – változatlanul – 25.000 forint.
  • Kérjük, mielőbb jelentkezzetek, mert a csoport maximális létszáma 40 fő lehet.
  • Ezúttal – mint 2011-ben és 2012-ben – ismét van „kötelező olvasmány”, mielőtt ideérkeztek:
 
Európa szellemtörténete
Közép-Európa feladata a világfejlődésben.
 
     Baráti köszöntéssel és várakozással,
 
 
 
                       Bistey Zsuzsa                                                           
                                                                                                                                             2016. április 18-án, Ispánkon
 
 
Találkozási pontjaink (jelentkezés/könyvrendelés):
 
Bistey Zsuzsánál: 94/428-831
Győrffy Gábornál: 30/22-77-555
info@arkanum-alapitvany.hu
www.arkanum-alapitvany.hu
 


Egyéb hírek az Arkánumból:
 
A Titkok az autisták világából című könyvünk 2. kötete előreláthatóan május közepén jelenik meg. Emanuel Zeylmans úr Ita Wegmanról írott biográfiájának 1. és 2. kötete – második kiadásban –legkésőbb június végéig megjelenik.
Szándékaink szerint szeptember végén egy Európa konferenciát rendezünk Budapesten, amelynek részleteiről majd később küldünk tájékoztatást.



KONFERENCIA

Peregrinus
Kiadványaink
23. Cara Wilson: Szeretettel, Otto
22. Titkok az autisták világából
21. Karl Heyer: Kaspar Hauser és Közép-Európa sorsa a XIX. században
20. Barbro Karlén: Farkasordítás. Karmabiográfia: két egymást követő, XX. századi inkarnáció képei
 
 
Hírek   |   Az alapítvány   |   FILANTROPOSZ EGYESÜLET   |   Konferenciák   |   Eranus   |   Peregrinus   |   Rajtunk a világ szeme   |   Találkozási pontjaink
Elérhetőségek
H-9941 Ispánk, Nyugati szer 2.
Mobil: +36 70/34-45-584
E-mail: michaelbistey@gmail.com
Egyéb
Beállítás kezdőlapként | Hozzáadás a kedvencekhez
Ajánlás e-mailben | Szerzői jogok
Copyright
© 2013. Arkánum Alapítvány.
Minden jog fenntartva.
www.ysolutions.hu